in. ifj. Leopold Lajos: Színlelt kapitalizmus (Budapest, 1914-17)

A szocialisták, még inkább a hozzájuk szító katedra a tőkés rend két kategóriáját különböztetik meg: szerintük van gazdasági, szükségszerű, és van történelmi, esetleges kapitalizmus. Amaz a tőkés rend szubsztanciája, emez csak járuléka. E megkülönböztetés gyakorlati elmosódását pontatlansága okozta. A kapitalizmus ?gazdasági" kategóriája is csak motívumok küzdelméből állhat elő: lélektani eredmény. A tőkés szellem a kapitalizmus szubsztanciájához tartozik. A marxizmus az emberi lelket csak a jogi felépítményekben keresi, ahelyett, hogy a gazdasági okokat mint lélektani motívumokat figyelné. A tőkés jogrendszer még nem tőkés termelés, de nincs kapitalizmus kapitalisztikus szellem nélkül. A tőkés rend emberi elhatározásokon, emberi akaraton, értékelésen, türelmen fordul meg. A gazdasági determináltságból az emberek - az éhség és a fizikai kényszer határáig - végeredményben tetszés szerinti kontingenst vállalhatnak. Gyarmattá lehet tenni egy országot erőszakkal is, kapitalisztikus állammá nem. Ily értelemben azután igaz már, hogy ha látjuk is a kapitalizmus történelmi inventáriumát, a jobbágyság és birtokszerzés felszabadulását, a céhek és gildék eltörlését, a költözködés, forgalom és kamatszedés szabadságát, a kapitalista szellem s így a ?gazdasági" kategória jelenléte még nem kétségtelen. De gazdasági szükségszerűségről szólva, mindig egyben lélektani szükségszerűségre is gondolunk. A kívülről jövő gazdasági ösztökélés csak megkönnyíti a tőkés rend kifejlődését, lehetővé azt csak a kapitalisztikus motívumuk belső felülkerekedése teszi.

Azok az országok, amelyekről Marx törvényeit levetítette, a tőkés szellem és jogrendszer párhuzamosságát mutatják. S a csalódást teljessé tette a későbbi kongruencia, mely a hadisarcból megtollasodó Németország tőkés gazdálkodása s másfelől tőkés jogi rendje közt megállapítható.

Ámde vannak olyan államok is, amelyek az összetévesztésig hasonlítanak ugyan a tőkés rendben termelőkhöz, csakhogy mégsem termelnek kapitalisztikusan, s ha a jogi kategória kifejlődött is bennük, üres és idegen marad, és gazdasági gyökere alig van. A magántulajdon szabadsága uralkodik a termelt készletek uralma nélkül. Az ilyen államok gazdasági rendjét nevezzük, szemben a tőkés termelés tulajdonképpeni rendjével: színlelt kapitalizmusnak.

Sem az egyik, sem a másik változat nem tölti ki tisztán egyetlen társadalom életét sem. Vannak színlelt kapitalizmus-darabjai a londoni Citynek is. S Magyarországon meg a tőkés rend egyes medencéi szervesen alakultak ki, benső szükségszerűség erejéből s kényszere folytán, hogy utóbb jogi és erkölcsi környezetüket is alakjukhoz hasonlítsák. Az igazi és a színlelt kapitalizmus megkülönböztetésére annyit s nem többet akarunk mondani, hogy az egyik országban igazi, a másikban színlelt kapitalizmus uralkodik, hogy az egyik országban amaz, a másikban emez tartja markában a kapitalizmus ott kisebbségben levő változatát, s többé-kevésbé rákényszeríti a hangot s mértéket.

A tőkés rend kétfélesége közt a különbség alapjában véve nem erkölcsi, habár kétségtelen, hogy a színlelt kapitalizmusban a parazitaság jobban boldogul, mint abban az igazi tőkés termelésben, mely vastörvénnyel szorít el mindenkit megszabott munkahelyére. Csakhogy az erkölcsi lazulás ez összefüggésben járulék: mély gazdasági üregek okozzák. A színlelt kapitalizmusból hiányzik az igazinak benső logikája, nem tör ki szervesen közös pontokba futó oksorokból, nem jelenik meg mint az adott szinten leggazdaságosabb, legbefejezettebb anyagi lét, mely a növekedésének ellenálló környezetet szétrepeszti. Nincs benne világtörténelmi tragikum, drámai feszültség, bűn és bűnhődés - csak helyzetbonyodalmai vannak. Idegen képlet, kirívó stílus a nemzet ősi törekvései között. Az a diszparitás terheli, hogy kívülről erőltették, s nem belülről nőtt kifelé. Általa nem az erősebb, hanem az éppen jelenlevő kerekedik felül: aki bírja, marja.