Szalai Ákos: A gazdasági alkotmány változásai (a gazdaság magánjogi alapintézményi) 2010

Közjó és Kapitalizmus Intézet Műhelytanulmány, No. 21.

A jól működő magyar kapitalizmus kiépülését, az együttműködés szabadságát elősegítő intézmények sokat változtak 2010-ben, elsősorban annak második felében. A magyar gazdaságértékelés az elmúlt években átalakulóban van, és ez a folyamat – a kormányváltás ellenére – folytatódott 2010-ben is: a makroegyensúly javulásával párhuzamosan a kapitalizmus alapintézményeinek állapota fokozatosan romlik. Ez tűnik ki a versenyképességi jelentés elemzéseiből, de ezt láthatjuk akkor is, ha a kormányzati lépéseket egyesével elemezzük.

A tanulmány a 2010. évben hozott olyan törvényalkotói, szabályozói, bírósági döntéseit elemzi, amelyek a kapitalizmus alapintézményeit, a tulajdon, a kártérítés, a szerződés, a hitelezés, a vállalati működést, illetve a munkaszerződések világát érinti. A tanulmány a Közjó és Kapitalizmus Intézet 2010-es jelentésének (Jelentés a magyar kapitalizmus állapotáról, 2010) egyik háttértanulmánya.

A tanulmány a Szerző és nem a Közjó és Kapitalizmus Intézet véleményét tükrözi!

A tanulmány letölthető PDF formátumban (2,6MB) ide kattintva.