Versenyfelügyelet: mikor avatkozzon be az állam a piaci versenybe?

A piacgazdaság egyik paradoxona, hogy a verseny, amely a fogyasztóknak a legtöbbet hozza, a versenyzőknek kényelmetlen. Minden vállalat szívesebben lenne egyedül a piacon, vagy egyezne meg csendben a riválisaival az árakról. Ezért szinte minden piacgazdaságban működik versenyhatóság, Magyarországon a Gazdasági Versenyhivatal. Hogy pontosan mit kell védenie, abban azonban a közgazdasági iskolák nem értenek egyet.

A három fő terület

Kartellek. Ha versenytársak megállapodnak az árakban, felosztják egymás között a piacot vagy összehangolják ajánlataikat egy közbeszerzésen, az a fogyasztóknak és az adófizetőknek egyaránt drága. Ebben a kérdésben a legszélesebb az egyetértés: szinte minden iskola a legsúlyosabb versenyjogi sérelemnek tartja.

Erőfölénnyel való visszaélés. Egy nagy piaci részesedés önmagában nem tilos; a jó termék gyakran nagy részesedést hoz. Tilos viszont, ha a domináns vállalat kiszorító árazással, kizárólagos szerződésekkel vagy kapcsolt eladással akadályozza a versenytársakat.

Összefonódások. A nagy vállalati egyesüléseket a hatóság előzetesen vizsgálja: csökkenti-e érdemben a versenyt, vagy olyan hatékonysági előnyökkel jár, amelyek a fogyasztóknak is hasznot hoznak.

Harvard, Chicago, Freiburg

A harvardi hagyomány (Joe Bain és mások) a szerkezet–magatartás–teljesítmény paradigmájából indult ki: a koncentrált piaci szerkezet összejátszáshoz és magas árakhoz vezet, ezért a szerkezetre kell figyelni. Ez a megközelítés az 1960-as években szigorú, nagy cégekkel szemben gyanakvó versenypolitikát alapozott meg.

A chicagói iskola (Bork, Posner) szerint ez a gyanakvás gyakran éppen a hatékony vállalatokat bünteti. A versenyjog egyetlen mércéje a fogyasztói jólét legyen: ha egy magatartás nem emeli az árakat és nem rontja a minőséget, akkor ne avatkozzon be a hatóság, akármekkora is a vállalat.

Az ordoliberális, freiburgi hagyomány a versenyt nem csak eredményei miatt, hanem folyamatként, a gazdasági szabadság feltételeként védi. Ebből a nézőpontból a gazdasági hatalom koncentrációja akkor is aggályos, ha rövid távon nem emeli az árakat, mert politikai befolyást és belépési korlátokat teremt. Az európai versenyjogra ez a hagyomány erősen hatott.

A tipikus hibák

A versenypolitika két irányban is tévedhet. Ha túl engedékeny, a kartellek és a domináns cégek tartósan magasan tarthatják az árakat. Ha túl szigorú, a sikeres vállalatokat bünteti, és a versenytársak a hatósághoz fordulnak a piac helyett. Ez utóbbit hívják a versenytársak, nem a verseny védelmének.

A közösségi döntések elmélete egy harmadik kockázatot is említ: a versenyhatóság is szabályozói „fogságba” eshet, ha a felügyelt iparág befolyása erős. Ezért a hivatal függetlensége és döntéseinek bírósági felülvizsgálhatósága maga is része a versenyrendnek.

Magyar és uniós keret

A magyar versenytörvény 1996 óta tiltja a versenykorlátozó megállapodásokat és az erőfölénnyel való visszaélést, és szabályozza az összefonódások engedélyezését. Az uniós jog a tagállamok közötti kereskedelmet érintő ügyekben közvetlenül alkalmazandó; a Lisszaboni Szerződés hatálybalépése óta a vonatkozó cikkek az Európai Unió működéséről szóló szerződés 101. és 102. cikkében szerepelnek.