A kapitalizmus alkotmánya: kell-e gazdasági alaptörvény?

Ha egy ország alkotmányáról beszélünk, legtöbbször a hatalmi ágak, a választások és az alapjogok jutnak eszünkbe. Van azonban egy kevésbé látványos réteg is: azok a szabályok, amelyek meghatározzák, hogyan működhet a gazdaság. Ki birtokolhat mit, milyen feltételekkel lehet szerződni, ki felel a pénz értékéért, mennyi adósságot vállalhat az állam. Ezt a réteget hívja a szakirodalom gazdasági alkotmánynak, és arról, hogy mennyire legyen kőbe vésve, régóta vita folyik.

Szabály vagy mérlegelés?

A kérdés lényege egyszerű. Egy kormány két módon kezelheti a gazdaságot: előre rögzített, mindenkire érvényes szabályokkal, vagy esetről esetre hozott döntésekkel. A szabály kiszámítható, de merev; a mérlegelés rugalmas, de bizonytalanságot szül, és teret ad az érdekcsoportok nyomásának.

Kydland és Prescott 1977-es cikke ezt a dilemmát a gazdaságpolitika időbeli következetességének problémájaként írta le: ha a szereplők tudják, hogy a kormány később eltérhet a bejelentett politikájától, akkor már ma ennek megfelelően viselkednek, és a jó szándékú rugalmasság rosszabb eredményt hozhat, mint a betartott szabály. Ez az érv áll a független jegybankok és a költségvetési szabályok mögött is.

Az ordoliberális hagyomány

A freiburgi iskola, Walter Eucken és társai a második világháború után fogalmazták meg, hogy a versenyrend nem magától jön létre. A Wirtschaftsverfassung, vagyis gazdasági alkotmány gondolata szerint az államnak néhány alapelvet kell következetesen érvényesítenie: stabil pénzt, nyitott piacokat, magántulajdont, szerződési szabadságot, felelősséget a döntésekért és a gazdaságpolitika állandóságát. A német szociális piacgazdaság ebből a szellemi hagyományból is merített.

A közösségi döntések elmélete

Buchanan és Tullock más irányból jutott hasonló következtetésre. Ha a politikusok és a választók is a saját érdekeiket követik, akkor a napi többségi döntések hajlamosak lesznek a jövő terhére költekezni, és szűk csoportoknak juttatni előnyöket. Ezért az „alkotmányos szinten”, a játékszabályokról kell megegyezni, mielőtt bárki tudná, a játékban nyerni vagy veszíteni fog-e.

Az ellenvetések

A keynesi hagyomány arra figyelmeztet, hogy a gazdaságot érő sokkok nem kérnek engedélyt. Ha egy költségvetési szabály recesszióban is megszorítást ír elő, az elmélyítheti a válságot. Ebből a szempontból a jó szabály legfeljebb keret, amely válságban ideiglenes eltérést enged.

A demokratikus kritika szerint a gazdasági kérdések szűk kör, például bírák vagy jegybankárok kezébe adása elvonja a választók elől a legfontosabb elosztási döntéseket. Aki ezt az érvet hangsúlyozza, inkább az átláthatóságot és a számonkérhetőséget erősítené, mint a kőbe vésést.

Magyar háttér

Az 1989-es alkotmánymódosítás kimondta, hogy Magyarország gazdasága piacgazdaság, és hogy a köz- és a magántulajdon egyenjogú. Hogy ezen túl mi kerüljön alkotmányos szintre (adósságfék, jegybanki függetlenség, adózási elvek), az a gazdaságpolitikai vita visszatérő témája. A válasz attól függ, ki mitől fél jobban: a politika rövidlátásától vagy a szabályok merevségétől.