Mátyás király és Rózsa Sándor: adómorál, rejtett gazdaság és bizalom

A magyar néphagyomány két rokonszenves figurát is ismer, akik az állami hatalommal szemben állnak. Mátyás király álruhában járja az országot, és megbünteti a kapzsi bírót: ő az igazságos uralkodó, aki az egyszerű ember pártjára áll. Rózsa Sándor betyár, aki a hatóság elől bujkál, és akit a legenda szerint a nép rejteget. Az egyik a jó államba, a másik az állam kijátszásába vetett hitet jelképezi. A közgazdaságtan nyelvén mindkettő a bizalomról szól.

A klasszikus modell és hiányosságai

Allingham és Sandmo 1972-es modellje az adóelkerülést egyszerű kockázati döntésként írta le: az adózó mérlegeli a lebukás valószínűségét és a bírság nagyságát. Ha ez a modell teljesen igaz volna, a fejlett országokban sokkal többen csalnának, mint amennyien ténylegesen csalnak, hiszen az ellenőrzés esélye sehol sem nagy. A különbséget a kutatók adómorálnak nevezik: a belső meggyőződésnek, hogy az adót be kell fizetni.

Mitől függ az adómorál?

A nemzetközi felmérések, Benno Torgler és mások elemzései szerint az adómorált több tényező erősíti:

• ha az emberek úgy látják, hogy az adóból valódi szolgáltatás lesz;
• ha az adórendszert méltányosnak érzik;
• ha úgy gondolják, hogy mások is fizetnek;
• ha bíznak abban, hogy a szabályok mindenkire egyformán vonatkoznak.

Ez utóbbi a Mátyás-motívum: az igazságos uralkodó nem ad kivételt a kapzsi bírónak. Ahol a kivételek gyakoriak, ott a Rózsa Sándor-motívum erősödik: az állam kijátszása nem szégyen, hanem ügyesség.

A rejtett gazdaság

Schneider és Enste összefoglaló tanulmánya a rejtett gazdaság mérésének több módszerét vetette össze, és azt mutatta, hogy a becslések módszertől függően jelentősen eltérhetnek. Ezért itt nem közlünk számot. Annyi biztosan állítható, hogy a rendszerváltás után Magyarországon a rejtett gazdaság tartósan jelentős gazdaságpolitikai kérdés volt, és hogy mértéke a régió más országaihoz hasonlóan magasabb volt, mint Nyugat-Európa nagy részén.

Az iskolák javaslatai

A piacpárti olvasat: a magas és bonyolult adók növelik a kijátszás hasznát. Egyszerűbb, alacsonyabb kulcsú rendszer kevesebb embert tesz érdekeltté a rejtőzködésben.

A szabályozáspárti olvasat: a lebukás valószínűségét és a következetes szankciót kell növelni, különösen ott, ahol a csalás rendszerszerű.

Az intézményi és szociológiai olvasat (Putnam, Fukuyama): a társadalmi tőke és az intézményekbe vetett bizalom lassan épül, de ez a legtartósabb eszköz. Ehhez kiszámítható szabályok, átlátható közpénzköltés és kevés kivétel kell.

Ezek az eszközök nem zárják ki egymást. A tapasztalat inkább azt mutatja, hogy egyik sem működik a másik nélkül: az adócsökkentés ellenőrzés nélkül nem tünteti el a csalást, a szigorú ellenőrzés pedig méltányosság nélkül a bizalmat rombolhatja.